+36 70 431 4374

Demeter Hajnalka

Metafizikai Spirituális Tanácsadó

Rólam

Már gyerekkoromban is érdekelt az anyagi, megfogható világon túli világ. Hiába, túl élénk volt a képzeletem ? Azonban az ez irányú érdeklődésemet az oktatási rendszer hosszú időre visszavetette. Érdekes, hogy oktatási rendszerünk, szüleink a legnagyobb jószándékkal ültetik el bennünk a különböző (később gáttá váló) hitrendszereket, nyesegetik le szárnyainkat, és felnőtté válva csodálkoznak, hogy ennek ellenére nem repülünk.

Kezdetek

Egy belső indíttatástól vezetve, 2005-ben jelentkeztem agykontroll tanfolyamra és az iskolában tanultaktól merőben eltérő dolgokat tapasztaltam.

A tanfolyami meditáció során megéreztem azt, hogy akire gondolok rosszul érzi magát, későbbi beszélgetésünkkor elmondta, hogy asztmás rohama volt éppen akkor. Az autóban az akkumulátor teljesen lemerült, többszöri sikertelen indítást követően az agykontroll tanfolyamon tanult meditáció után az autó beindult. Egy gégerákos rokonommal kapcsolatban végzett meditációt követően pedig hajnali fél 3-kor megszólalt a lakáscsengő (ami egyébként hónapokon keresztül nem működött) folyamatosan búgott és időnként csengetett, viszont amikor a csengő vezetékét csípőfogóval el akartam vágni, akkor elhallgatott, majd a csípőfogó vezetéktől történő elvételét követően újra folyamatosan csengetett. Szerencsére a vezeték átvágását követően a csengő elhallgatott ?

Ekkor tapasztaltam meg azt, hogy a fizikai világon túli világban is törvények vannak, ugyanúgy, mint a fizikai törvényeink; és ekkor határoztam el, hogy ezeket a fizikai világon túli törvényeket szeretném megismerni.

Tanfolyamok

Keresőként sok helyen bejártam, voltam reiki tanfolyamon, metafizikai spirituális tanácsadó képzésen, reinkarnációs terapeuta képzésen, Tarot tanfolyamon, transzlégzésen, Etka jógán, kreatív női elvonuláson, csodák tanítása tanfolyamon és még sorolhatnám. A debreceni Szabó Ilona (www.sziakademia.hu) hírleveleire már korábban fel voltam iratkozva, azonban a tanfolyamára, a 8 hónapos Nagy SziAkadémiára csak 2016. őszén jutottam el.

A tanfolyam nagy változásokat indított el az életemben, a 8 hétvége során az életünkben beragadt érzésekkel dolgoztunk, amelyek az életenergiánkat lekötik. A gyakorlatok segítenek a beragadt érzéseket feloldani, így az életenergia szabadon tud áramlani és megvalósíthatjuk, amire születtünk.

 

Gyakorlat

Számomra a bűntudat kitisztázás gyakorlat jelentette a legtöbbet, rájöttem, hogy nagyon sok bűntudattal élek együtt és ezekre dolgoztam. A tanfolyamon tanult gyakorlatokkal segítem a környezetemben élők életét is, teremtő gyakorlatot végeztünk már párkapcsolatra, illetve munkahelyre, bűntudat kitisztázást követően a sok éves társkeresés után párkapcsolat is szövődőtt, amiből esküvő lett, 18 éve fel nem dolgozott gyászt oldottunk, illetve volt olyan is, akinél sok életen át tartó se veled, se nélküled karmikus kapcsolatot tudtunk feloldani stb.

A gyakorlatok felszabadító hatásúak, hosszú távon meghatározóak tudnak lenni.

Miben tudok segíteni?

Egyéni konzultáció

Személyes beszélgetés, mely során közösen feltárjuk az elakadásokat, az ismétlődő mintákat.

Karmaoldás

Személyes, vagy családi ismétlődő mintázatok megvizsgálása, amennyiben a feltételek fennállnak, oldása.

Elakadások leküzdése

Megtaláljuk az elakadás gyökerét és az arra vonatkozó gyakorlatot elvégezzük.

Konzultáció

Megtapasztalva, hogy az egyéni életekre milyen pozitív hatással vannak a gyakorlatok, 2018. óta egyéni konzultációk során segítek a hozzám fordulóknak egyéni elakadásaik leküzdésében, előadást tartottam karmaoldás témakörében és több alkalommal magyar nemzeti karmaoldó gyakorlatot is végeztünk a résztvevőkkel (erről bővebben ITT olvashatsz).

Designed & Created by WebesPro