Magzati bűntudat kitisztázása
A bűntudat, mint érzés folyamatosan fut bennünk, időről időre megjelenik életünkben és önbüntető programokat indít el.
Amikor visszaemlékezünk az adott bűntudat érzésére rálelhetünk, hogy mikor jelent meg korábban az életünkben, esetleg előtte vagy azt megelőzően. Előfordul, hogy már a születéskor is megvolt az adott bűntudat érzése. A magzati bűntudat a fogantatás és a születés között alakul ki, ekkor születik meg az egó. A magzati bűntudat egész életünket végig kíséri, amennyiben nem kerül kitisztázásra.
Természetesen a magzati bűntudat oldására akkor kerülhet sor, ha az ember készen áll rá. Számos oldást követően került sor nálam a magzati bűntudat oldására, ami az volt, hogy „Mindig, mindenért én vagyok a hibás” (ez egyébként valahol érthető, ha figyelembe vesszük, hogy születésemet nem tervezték). Ez az érzés valóban többször előfordult az életemben. A kitisztázást követően megváltozott a viszonyulásom, ha fel is merül az életemben, már nincs hatással rám, elveszítette jelentőségét, erejét. Ezáltal alapjaiban változtatta meg az életemet a magzati bűntudat kitisztázása.
Kérlek, tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A honlapon vagy a hozzá kapcsolódó felületeken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja karmanelkul.hu oldal üzemeltetője. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra az író előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos!
További Blogbejegyzések
Transzmutáció
Nem volt könnyű gyermekkora, a fizikai és nem fizikai bántalmazások rendszeresek voltak. Gyermekként az élete a szüleitől függött, ezért megtanulta, hogyan kell viselkedni, hogyan kell érezni, mert a külvilág felé egy boldog család képét kellett mutatniuk. A benne égő...
Gyászfeldolgozás, gyászfeloldás
Elisabeth Kübler-Ross A halál és a hozzá vezető út című könyvében írta le a haldokló halállal szembesülésének fázisait, mely során eljut a kezdeti elutasítástól a megbékélésig, a halál tényének elfogadásáig. A hozzátartozók ehhez sokban hasonló utat járnak be, mely...
Hírlevél
Jogi dokumentációk
Adatvédelmi nyilatkozat
Általános szerződési feltételek
Jogi nyilatkozat
Designed & Created by WebesPro