+36 70 431 4374

Gyászfeldolgozás, gyászfeloldás

Elisabeth Kübler-Ross A halál és a hozzá vezető út című könyvében írta le a haldokló halállal szembesülésének fázisait, mely során eljut a kezdeti elutasítástól a megbékélésig, a halál tényének elfogadásáig. A hozzátartozók ehhez sokban hasonló utat járnak be, mely során eljutnak a szerettük elvesztésének elfogadásáig.

A gyászmunka folyamatának főbb fázisai:

  • A halált megelőző gyász jellemzően halálos betegség, végelgyengülés esetében jelenik meg.
  • Halálhír megérkezése különböző reakciókat vált ki az emberekből, előfordulhat dermedtség, elutasítás, ez a szakasz néhány óráig, napig tart.
  • Kontrollált időszak során a temetéssel kapcsolatos ügyintézés leköti a hozzátartozók figyelmét
  • A temetést követően az érzelmek felszakadásának, az emlékek felidézésének időszaka következik. Ilyenkor szélsőséges érzések is megjelenhetnek, fájdalom, harag (az elhunyttal, családtaggal, egészségügyi személyzettel vagy Istennel szemben), keserűség, szorongás és bűntudat. Ezt az időszakot intenzív álomtevékenység kíséri.
  • Ezt követően a keresés és elválás időszaka követi, mely során a gyászoló végig veszi a régi közös helyszíneket, élményeket, intenzív párbeszédet folytat gondolatban az elhunyttal. Ez az időszak általában egy év, melynek során a gyászoló a korábban együtt töltött ünnepeket immár hozzátartozója nélkül éli át.
  • A gyászmunka utolsó stádiuma a leválással veszi kezdetét. Ebben a szakaszban a gyászoló a veszteséget nem csak racionális szinten, hanem érzelmileg is el tudja fogadni, megbékél a megváltoztathatatlannal. Megkezdődik az önmagához és a világhoz fűződő új viszony kialakításának időszaka. A gyászoló figyelme a belső gyászmunkáról a külvilág felé tevődik át, az elhunyttal kapcsolatos képek már nem jelennek meg olyan erősen a gondolatvilágában, mint korábban. A veszteség elfogadásával kialakul a képesség a kötődésre, új, mély érzelmi kapcsolat teremtésére, az önbizalom, az önmagunkba vetett hit visszatér. A gyászoló a gyászfeldolgozást követően érzelmileg megerősödik, stabilizálódik.

Gyász érzése nem csak egy hozzánk közel álló személy halálához kapcsolódhat, ez az érzés megjelenhet egy-egy élethelyzet, életesemény megszűnésekor, vagy párkapcsolat megszakadásakor is.

Természetesen az előzőekben felsorolt esetekben a gyászfeldolgozás eltérő, azonban mégis hasonló. A gyászfeldolgozást segíthetik a különböző szertartások, például életszakasz lezárására jó példa amikor a középiskolai ballagások alkalmával elbúcsúztatjuk diákéveinket és tovább lépünk egy új életszakasz felé. Ilyenkor még nem ismerjük, mi vár ránk, csak elképzeléseink vannak, de egy új életszakaszt úgy érdemes kezdeni, hogy az előzőt lezárjuk. Ezt segíti a középiskola végén a szalagtűző, bolondballagás, szerenád, érettségi és ballagás szertartása.

Előfordulhat, hogy a gyászfeldolgozás nem megy végig a természetes úton, valahol elakad, ez esetben érdemes külső segítséget igénybe venni. A gyász feloldás során a gyászoló érzéseit leválasztjuk a hozzá kapcsolódó képről, ezeket az érzéseket sajátjaként felismerve tud tovább lépni.

A gyászfeldolgozás hiánya azonban nem minden esetben tudatosul. Munkám során találkoztam olyan 18 éves gyásszal, mely egy segítő beszélgetés során vált nyilvánvalóvá. A gyászoló olyan érzéseket kapott a 18 éve elhunyt nagymamamájától, amit a későbbiekben hiába keresett, nem talált. Mindenáron megfelelni vágyása hátterében ez állt, szerette volna újra élni a nagymamával együtt töltött időszak által megélt érzéseket, amikor is a nagymama feltétel nélkül szerette őt. A gyászfeloldó gyakorlat elvégzését követően ezeket az érzéseket már nem kötötte a nagymamához, képes volt annak felfedezésére önmagában a nagymama jelenléte nélkül is. Felfedezte továbbá azt is, hogy ez a kötődés nem csak a nagymamával kapcsolatos, hanem boldog eseményeket is nehezen tud elengedni és a kapcsolódó érzések leválasztásával ezeket is könnyebben tudja átélni, elengedni.

 

A gyászfeldolgozásba, gyászfeloldásba fektetett munka nehéz és fáradságos, azonban mindenképpen megéri, mert megerősödve, egy teljesebb emberré válva kerülünk ki belőle.

Kérlek, tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A honlapon vagy a hozzá kapcsolódó felületeken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja karmanelkul.hu oldal üzemeltetője. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra az író előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos!

További Blogbejegyzések

Transzmutáció

Nem volt könnyű gyermekkora, a fizikai és nem fizikai bántalmazások rendszeresek voltak. Gyermekként az élete a szüleitől függött, ezért megtanulta, hogyan kell viselkedni, hogyan kell érezni, mert a külvilág felé egy boldog család képét kellett mutatniuk. A benne égő...

read more

Magzati bűntudat kitisztázása

A bűntudat, mint érzés folyamatosan fut bennünk, időről időre megjelenik életünkben és önbüntető programokat indít el. Amikor visszaemlékezünk az adott bűntudat érzésére rálelhetünk, hogy mikor jelent meg korábban az életünkben, esetleg előtte vagy azt megelőzően....

read more

Hírlevél

Designed & Created by WebesPro