+36 70 431 4374

Mit jelent a karma

A karma (dévanágari:कर्म, páli: kamma, cselekedet, tett) ok-okozat, pontosabban az ok és okozat viszonya, kölcsönhatása, törvénye. Mint fogalom, szerepel az ősi hindu, taoista, buddhista tanításokban és szerepel a modern világszemléletek ismeretanyagában is. A karma törvénye szerint minden cselekedetünk egy annak megfelelő következménnyel jár, illetve minden, ami történik a világban, az maga egy következmény, vagyis valamilyen oknak az okozata.

A karma forrása lehet:

A karma tágabb értelemben cselekedet, tett, mű. Minden tényezőre vonatkozik, ami a világban történik, és következménnyel jár. Vonatkozik az akciókra, reakciókra, általában a világ törvényei által irányított aktív természeti folyamatokra, eseményekre, az élettelen létezők hatásaira, az emberi és állati cselekvésre, de az embernél fejlettebb, magasabb szinten álló lények, istenek, szellemek megnyilatkozásaira is.

Minden aktivitás, azaz ok okozatot szül, és minden ok előzőleg létrejött okozatból eredeztethető. Így jön létre az ok-okozati összefüggések végtelen hálózata.

(Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Karma)

A karma forrása lehet:

gondolataink

érzéseink

szavaink

tetteink

A karmának alapvetően 2 fajtája van

P

Pozitív

A pozitív karma során korábbi „jó” cselekedeteink következményeit tapasztaljuk meg.

O

Negatív

A negatív karma során a „rossz” cselekedeteink következményeivel találkozunk.

A karma lehet szimbolikus, organikus, büntető vagy bumeráng karma, lehet egyéni vagy csoportos (családi, nemzeti stb.) is.

A karma kioldódása, oldása

A karmikus kiegyenlítődés törvénye által gondolataink, érzéseink és tetteink következményét tapasztaljuk meg az életünkben. A karma törvénye közmondásainkban is megjelenik, pl. „Ki mint vet, úgy arat”, „akinek vaj van a fején, ne menjen a napra”, „aki kard által él,
kard által vész el”. Általában a gondolataink, érzéseink és tetteink következményeinek megtapasztalásával, „megszenvedésével” a karma kiegyenlítődik, ezáltal a spontán kioldódás megtörténik. Ma már sok esetben lehetőségünk van arra is, hogy a szenvedési kör kihagyásával megváltsuk a karmánkat a kegyelem, irgalmasság által.

A spontán kioldódás azonban nem minden esetben történik meg, karmikus köreinket tovább futjuk, mint a mókuskerékben futunk tovább. Ez utóbbi esetben – amennyiben annak feltételei fennállnak – lehetőségünk van karmaoldó gyakorlat elvégzésére.

A karmaoldó gyakorlat során az érzéseinkkel dolgozunk, emiatt nagyon fontos az érzéseink beazonosítása. Az érzésekhez különböző tudatszintek tartoznak. A karmaoldó gyakorlatok célja, hogy a beragadt negatív érzéseket feloldjuk, ezáltal a gyakorlatokat végző személy az érzelmi létrán magasabbra kerül, így lehetővé válik számára tudatszint váltás is.

Kinek ajánlott a karmaoldó gyakorlat elvégzése?

Ha elmúltál 21 éves,

Nem állsz tudatmódosító szerek hatása alatt (drog, alkohol stb.),

Egészséges vagy, mentálisan ép, nem állsz pszichiátriai kezelés alatt,

Felelősséget vállalsz a saját életed alakulásáért,

Szeretnéd az életedet megváltoztatni.

Kinek NEM ajánlott a karmaoldó gyakorlat elvégzése?

Ha még nem töltötted be a 21. életévedet,

Tudatmódosító szerek hatása alatt állsz (drog, alkohol stb.),

Pszichiátriai kezelés alatt állsz, vagy pszichiátriai kezelésre lenne szükséged,

Nem vállalsz felelősséget az életed alakulásáért.

Nem szeretnéd, ha az életed megváltozna.

Forrás: Dr. David R. Hawkins Erő kontra erő című könyve

TUDATTÉRKÉP

A táblázatban jelölt 200-as szint alatti érzések az önsors rontásra tesznek hajlamossá, a negatív mintákat ismételjük életünkben és életünk alakulásáért másokat, Istent, vagy a sorsot hibáztatjuk, míg a 200-as szinttől felfelé birtokba tudjuk venni teremtő erőnket, képesek leszünk a sorsunkat alakítani, felelősséget vállalunk a saját életünkért.

 

Designed & Created by WebesPro